A Vár kultúrtörténetében nyüzsögnek a zseniális tehetségek. A zeneszerző és zongoraművész Liszt Ferenc, a magyar zenei örökség megkerülhetetlen alakja azok közé tartozik, akinek bár otthona nem volt a Várban, mégis gyakran megfordult a várnegyedben.
Lófékező, vagy Csikós-szobor. Ifj. Vastag György szobrán jókora lyukat ütött a történelem – illetve a háborús erőszak. A lovat zabolázó csikóst ábrázoló mű akár a budai várpalota sorsának jelképe is lehetne. Amikor elkészült, a csodájára jártak, aztán a második nagy világégés cudarul elbánt vele. Még az is szóba jött, hogy megsemmisítik. Végül megjavították, és ha nem is eredeti helyén, de újra csodálhatjuk.
A budai Vár egyik legjellegzetesebb tornya helyén a Buzogány-torony a második világháború befejezéséig egy szecessziós stílusú mellvéd állt. Ezt a világháborút követően újították fel, ekkor alakították ki a középkori stílusát.
„Csodálatos, ez még megmaradt” – írja Szerb Antal 1935-ben a nyugati várfal akkortájt még Bástya sétányként ismert korzójáról, melyről ma is káprázatos kilátás nyílik a közeli Krisztinavárosra és a távoli Budai hegyekre. A „még megmaradt” szókapcsolattal a Tabán 1933-1936 között lebontott házaira utal az író.
Mostanában sok szó esik vári közlekedésről. A május 15-től kitiltott turistabuszokról éppúgy, mint a 30 éve újra induló Siklóról. Közben liftek épültek és épülnek, és a haladáshoz tartozik, hogy a Várba közlekedő 16-os buszok ugyancsak modernebbek lettek. Az első járat 87 éve indult.
A Budavári Siklón már kora tavasszal is szezon van, legalábbis ezt mutatja a Clark Ádám téren reggeltől kígyózó sor, amelyből többnyire idegen ajkú párbeszéd moraját viszi a szél az alagút pesti bejárata felé. A budai hegypályán araszoló várbajáró tetszetős közlekedési eszköz.
Az utókor olykor érdekesen fejezi ki rajongását, tiszteletét a múlt nagy alakjai iránt. Klasszikus esetben feldolgozzuk a történelem vagy tudomány szempontjából fontos előd életét, kiállítjuk emléktárgyait, monográfiát írunk, köztereket nevezünk el róla, szobrot emelünk neki vagy emléktáblát helyezünk el a megfelelő helyeken. Aztán jön a népi babona, továbbgondolja mindezt, és misztikus jelentőséget tulajdonít emlékhelyek meglátogatásának, szökőkútba dobott pénzérméknek, szoborrészletek megcsókolásának vagy megérintésének.
Athén, Ankara, Bonn, Bukarest, Hága, Valletta, London, Monaco, Moszkva, San Marino, Szófia, Varsó, Madrid, Andorra la Vella, Brüsszel, Luxemburg, Stockholm etc. Gondolnánk, hogy a fenti városok és jellegzetes növényzetük mind képviseltetve vannak a Várban, illetve annak közvetlen szomszédságában, a Bécsi kapu melletti várfal tövében?
Éljünk Budapesten vagy másutt, lakóközösségek tagjaként hajlamosak vagyunk életterünk bizonyos elemeit, utcákat, tereket, városrészeket becézett vagy ragadványnevekkel illetni. Összevonunk, egyszerűsítünk, minősítünk, gúnyolódunk. Az új nevek gyorsan gyökeret eresztenek a köztudatban, sokszor még a közigazgatás is magáévá teszi azokat. Ennek a szokásnak a Budai Vár alanya is, meg nem is. Modernkori gúny- vagy csúfneve ugyanis nincs, és talán nem is volt soha, csupán egyszerűsített névváltozatait ismerjük. A Vár és környéke hivatalosan Budai Várnegyedként hivatkozott, így jegyzi otthona, az I. kerület, és így szerepel a világörökségi listán is. Ezt az elnevezést egyszerűsítik tovább − a lokalizálás szándékával − Budai Várra az úti beszámolók, a turisztikai kiadványok, a Budapesten kívül élők és a „kívülállók”.